Szuperkomputer keresi a választ

Angol tudósok olyan szuperszámítógépet építettek, amely egyetlen egyszerű kérdésre keresi a választ: hogyan jött létre az Univerzum.

A gép kétmillió dollárba került és jelenleg Európa egyik legmodernebb masinája. Az északkelet-angliai Durham egyetem munkatársai szerint a Cosmology Machine névre keresztelt komputeren játszva elférne a British Library teljes anyaga és még így is maradna rajta hely. Patricia Hewitt kereskedelmi és ipari miniszter a tegnapi nap folyamán mutatta be a számítógépet.

“Az új gép lehetővé teszi majd, hogy újraszimuláljuk a világegyetem teljes evolúcióját a Big Bangtől a jelenig” – mondta Carlos Frenk professzor az egyetem fizika tanszékének munkatársa.

Bár az elmúlt negyven évben jelentős előrelépések történtek ezen a területen, a kozmológusoknak még sokat kell tanulniuk a világűrről. A legtöbben azt a teóriát támogatják, mely szerint a világegyetem kezdetben teniszlabda nagyságú volt, majd a Big Bang után kezdett el radikálisan tágulni. A szakértők azonban még nem jutottak megegyezésre a részleteket illetően.

A Durham egyetem szóvivője szerint a számítógép, amely tízmilliárd műveletet képes elvégezni másodpercenként, nagy segítséget jelent majd abban, hogy választ kapjanak a kérdésre.

“A Cosmology Machine többmilliárd megfigyelés adatait használja fel a csillagok, kozmikus gázok, galaxisok és fekete lyukak viselkedéséről, majd kiszámítja ebből, hogy hogyan alakultak és fejlődtek a naprendszerek és galaxisok” – mondta a szóvivő.

A Sun Microsystems és az Eseem Systems által összeállított gép tárolókapacitása 11 000 CD-ROM-nak felel meg.

Indítását egy olyan hír előzte meg, hogy amerikai tudósok a világűrből származó baktériumokat találtak a Föld atmoszférájának szélén. A felfedezés azt az ellentmondásos teóriát látszik megerősíteni, mely szerint az élet a Földön kívül alakult ki és üstökösök segítségével érte el bolygónkat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.