A közlekedési balesetek esetében baleseti kártérítésre jogosult minden olyan résztvevő, aki anyagi vagy akár nem vagyoni kárt szenvedett, és nem volt okozója a balesetnek. Kártérítés jár az összetört autóért, megrongálódott ruházatért, de a csonttörés vagy más sérülések miatt is, de még a lelki megrázkódtatásért, az elszenvedett trauma miatt is.
Amikor a károkozó felelősségbiztosítójának beadjuk a kárbejelentő baleseti bejelentő lapot, melyet a többség csak kék-sárga bejelentőnek nevez, gyakorlatilag a baleseti kártérítés jogalapi bizonyítását kíséreljük meg. Ha a helyzet egyértelmű, például az okozó elismerte a felelősségét vagy azt jogerősen megállapította a hatóság, akkor már szinte csak az összegszerűségen vitatkozunk a biztosítóval.
A kártérítési igény bejelentésével akár éveket is csúszhatunk, mivel a törvény szerint a jogvesztő határidő az eseménytől számított öt év. Ha bűncselekményt is elkövettek a károkozással, akkor ez az idő még hosszabb is lehet. Célszerű azonban a baleset utáni harminc napban megtenni a bejelentést, mivel a kártérítési összeg kamatozása ezután csak a bejelentési naptól indul meg, azzal tehát nem lehet játszani, hogy valaki évekig nem kéri a közlekedési baleseti kártérítést, majd aztán a kamatokkal együtt fölveszi.
Mivel egy magánszemély általában nem rendelkezik olyan anyagi eszközökkel, amelyekkel maradéktalanul kiegyenlíthetné az okozott károkat, ezért kötelező felelősségbiztosítást kötni a közúti közlekedés résztvevői számára. Így egy meghatározott díjért cserébe a felelősségbiztosító átvállalja a kifizetést. Természetesen nem szórják a pénzt, így főszabályként elmondható, hogy kérni kell: ha például nem jelezzük, hogy az átélt sérelmek miatt nem vagyoni baleseti kártérítésre is igényt tartanánk, akkor nem fogják fölajánlani, és nem is kapunk majd, a nekünk járó pénz pedig a biztosító társaságnál marad.