Alfred Hitchcock hű maradt önmagához, hírnevéhez. Könyve olvasása némiképp hasonló suspense-t, feszültséget vált ki az olvasóból, mint akármelyik filmje megnézése. Az írásokat, beszélgetéseket tartalmazó kötet anyagát rendkívüli alapossággal felkutató, összeállító Sidney Gottlieb bogarat tesz a fülünkbe: bevezetőjéből ugyanis kiderül, Hitch nem egy írásának – a stílusát, ízlését, értékítéletét, rendezői világlátását pontosan ismerő – felkért újságírók, írók a szerzői, s az eredeti opuszok közül is sok alaposan átszerkesztve, átdolgozva került nyomdába. Igaz ugyan, mindkét esetben a végső szövegváltozatok csak a Mester jóváhagyásával kerülhettek kiadásra. S bár mindvégig bujkál bennünk a kisördög, hogy az írást, amit éppen olvasunk, a nagy rendező vetette-e papírra, ez nem csökkenti élvezetünket s a szellemi izgalmat.
A nagyrészt a harmincas években született, s kötetbe gyűjtve most először (Elekes Dóra és Pölöskei Petra fordításában magyarul is) olvasható, különböző műfajú és mélységű írások – cikkek, mini esszék, visszaemlékezések, előadások, interjúk – segítségével bepillanthatunk a zseniális rendező műhelyébe. Megismerkedhetünk témaválasztási szempontjaival, munkamódszerével, filozófiájával, a filmcsinálás különböző elvi és gyakorlati kérdéseiről, többek között a hollywoodi sztár-, és stúdiórendszerről, s a producerekről vallott nézeteivel. Filmjei dramaturgiáját, egyes jeleneteit, beállításait, rendezői, operatőri megoldásait elemezve filmkészítési módszeréről, stílusáról is sok mindent elárul. Meglepő egyébként, hogy állítása szerint mindig szeretett volna filmet csinálni társadalmi problémákról is – például az 1926-os általános sztrájkról vagy egy híres londoni utcai zavargásról -, de a cenzúrabizottság ezt nem engedte. “Ne vádoljanak, hogy miért mellőzöm ezeket a témákat, vádolják a kormányt!” – szögezi le, s kijelenti: “a körülmények kényszerítettek a fikció birodalmába.” Hozzátehetjük, a filmművészet és a mozinézők nagy szerencséjére.
Hitchcock elemzi a néző és a rendező viszonyát, a korszak amerikai és angol filmgyártását, színvonalbeli, műfaji, tartalmi, stiláris problémáit is. Pontosan jellemzi a hollywoodi filmkészítési rendszert s általában azt a veszélyt, amit a tőkeerős filmipar jelent a filmművészetre. “A filmkészítés magas költségei felemésztenek mindent, akár a mindent bekebelező Moloch. Az áldozat pedig maga a filmművészet. Ekkora tét mellett nincs túl sok lehetőség új ötletekkel kísérletezni. A film veleszületett hatalma, hogy egy nemzetek feletti közönséghez szóljon, ironikus módon a happy endinggel végződő, együgyű történetek esztétikaellenes jármába hajtja a mozit, meggátolva, hogy művészetté váljon.” Hősünk nem teoretikus alkat, élvezetesen, szellemesen fogalmaz, okos és mélyenszántó gondolatait, találó megfigyeléseit, időtálló értékítéleteit sok-sok példával, érdekes történettel, színes anekdotával tálalja, teszi könnyen fogyaszthatóvá.
A talányos személyiségével, filmjeivel foglalkozó óriási szakirodalomban valószínűleg kitüntetett hely jut Sydney Gottlieb izgalmas válogatásának. A nagy ijesztgetőről forradalmian újat és meglepőt ugyan nem tudunk meg, s, ha alapvetően nem is kell a munkásságát és a személyiségét átértékelnünk, az írások azért árnyalják a róla kialakított képünket.